english | deutsch



 



 

magyar nemzet


Liszt-ünnep Doborjánban

 

A települést övező nyugalom, a szülőházat és a koncertpalotát körülölelő liget, az öreg platánfák kilégzése s a kőhajításnyira álló katolikus templom, amelynek korabeli orgonája ma az emlékmúzeumban áll, békés hangulatot sugall a fesztivál világvárosiasan zsongó közönségének. A hatszáz lelket számláló Raiding (a Monarchiában még Doborján) új koncertterme épp hatszáz vendéget fogad be. Válság ide, oda, elkeltek a jegyek, s az árvíz sújtotta, esőverte Burgenlandban estéről estére zsúfolásig megtelt a Liszt-centrum koncertterme.

Igaz, a III. Raidingi Nemzetközi Liszt Fesztiválon inkább a népszerűbb művekre esett az új intendáns-duó, Johannes és Eduard Kutrowatz választása. Nem is volt gondjuk a jegyeladással. A fesztivál megrendezése persze nem kis erőfeszítéssel járt, hisz amint Markus Landauer raidingi polgármestertől és a rendezvény kommunikációs igazgatójától, Thomas Mersichtől hallom, itt is megcsappantak az anyagi források, szponzori pénzek. (Szerencsére ez nem látszik a minőségen.)

Meglepetésemre kezembe nyomták a 2011-es Liszt-emlékév teljes programjának szórólapját is, koncertekre lebontva. Földig hajolok az előrelátás, a patikapontos szervezés, a marketingmunka bravúrja előtt. Hol vagyunk mi a 2011-es Liszt-emlékévünk precíz programsorozatának közzétételétől?

Raidingban 2011-ben havi rendszerességgel rendeznek emlékhangversenyeket. A zeneszerző-óriás összes szimfóniáját és szimfonikus költeményét megszólaltatják, a világ legjobb Liszt-előadóművészeinek közreműködésével. A színvonalat az intendáns Kurowatz-fivérek által fölkért, elismert Liszt-specialista, Martin Haselböck, a Wiener Akademie karmestere is szavatolja, akit három évig állandó vezető karmesteri szerződés köt a raidingi fesztiválhoz. A dirigens, aki híres bécsi zenekarával zárta az idei doborjáni seregszemlét, nem kevesebbet állított a sajtó hasábjain, mint hogy „ha most valaki Raidingba jön, ugyanazt a hangzást hallja, amit Liszt Weimarban komponált“. (Hála az új koncertterem világszínvonalú akusztikai berendezésének és a jól válogatott előadóművészeknek.)

A Wiener Akademie záró hangversenye a Ferenc József 1867-es, budai koronázási ünnepségére írott Liszt-mű indulóját tűzte műsorára. Nekünk, magyaroknak nem árt tudni, hogy a Scitovszky hercegprímás által 1866-ban megrendelt Koronázási mise s a koronázási induló szerzőjét, a világszerte ünnepelt Liszt Ferencet bizony meg sem hívták a budavári Mátyás-templomban rendezett ünnepségre, sem az azt követő fogadásra. (A nemes főurak persze ott feszítettek.) Végül a Nemzeti Konzervatórium elnökének közbenjárására kapott egy helyet a karzaton, az orgona mellett…

Ezzel szemben a haza bölcse, Deák Ferenc három évre rá arra kérte a Mestert, telepedjen le Budapesten, és vállalja el az épp akkor alakuló Zeneakadémia elnökségét. Ennek köszönhetjük, hogy Magyarország megnyerte a korosodó Lisztet, aki utolsó éveit – Rómával, Weimarral megosztva – Budapesten töltötte, és az 1875-ben nyílt Zeneakadémia királyi tanácsosának címe mellett elvállalta a máig a nevét viselő zeneművészeti felsőoktatási intézmény elnökségét. A többi között ez tette zenei nagyhatalommá Magyarországot.

A 19. század hatvanas éveiben Rómába települő mester valósággal fürdőzött az egyházi muzsika, kivált Palestrina vokális univerzumában. Ahogy leányának, Blandine-nak egyik levelében írta: mintha a Jordán vizében merítkezne meg. Ekkor született a Sixtus-kápolna auráját megidéző zongoradarabja (Évocation ŕ la Chapelle Sixtine), melynek kórusműváltozatát most a Wiener Akademie is előadta. A sziporkázóan virtuóz opusok után a spirituális Liszt szólal meg, a szakrális muzsika kifinomult árnyalataival, a Miserere motetta szenvedésteli fájdalmával, az Ave verum Corpus magasztos, krisztusi misztériumával.

Martin Haselböck a Haydn-év alkalmából a szintúgy burgenlandi származású, nagy osztrák zeneszerző emlékének az Esz-dúr trombitaversennyel adózott. Reinhold Friedrich, az európai fesztiválok kényeztetett trombitaművésze briliáns hangszerkezelésével, virtuóz játékával vívta ki a közönség ovációját.

A Liszt-interpretáció nagyasszonya, az orosz származású Richter-tanítvány, Elisabeth Leonskaja harminc esztendeje telepedett le Bécsben, és fulmináns karriert futott be a nyugati féltekén. A tbiliszi csodagyerek a moszkvai akadémiát elvégezve, Richterrel közös koncerteken is föllépett. A világhírű zenekarok visszatérő vendégeként, a legnagyobb dirigensek keze alatt játszott. Doborjáni szólóestjén a Petrarca-szonettekre írt zongoradarabokkal lépett föl; műsorát Chopin-noktürn-nel és -balladákkal, Debussy-prelűdökkel, Ravel Valses nobles-jával és egy Enescu-szonátával egészítette ki. A művésznő a belbecsre összpontosított, csöppet sem adva a ma oly divatos látványosságra. A könnyed futamok mögül is a mélységet igyekezett felszínre hozni, a frázisok teljességét kidomborítani az arpeggiók, díszítések csillogtatása helyett. Az olasz költő ihlette Petrarca-szonettek eredetileg tenorhangra és zongorakíséretre születtek, majd zongoradarabként a Zarándokévek II. füzetében kaptak helyet. A szerelmi romantika e páratlan mesterműveinek első változatát még Itáliában komponálta Liszt. Leonskaja előadásában költészettel telítődött a verszenét idéző dallamosság; elegendő idéznünk az ihlető költemény néhány sorát (Takács Gyula fordításában): "Én láttam angyali lényét e földön, / égi szépségét, melynek párja nincsen. / S mert hozzá álom, árny és füst a minden, / kínzó örömmel emlékezve küzdöm. // (…) Szerelem, ész és fájdalom zokogva / olvadtak oly mézes harmóniába, / mint semmi más soha e földi porba / (…) s a természet is felfigyelt e bájra, / és ím, elnémult a fatető lombja.“

 

Katalin Metz, Magyar Nemzet, 4. Juli 2009